Leírás
Tábori program és ötlettár a pénz evangéliumi szerepéről
Táborunk egyik fő célja, hogy megmutassuk a gyermekeknek: a fizetőeszközök és a gazdasági szereplők is Isten uralma alatt állnak. Ezen a téren is rendnek kell lenni az ember életében. Jézus jól ismeri pénzügyi dolgainkat, és azt szeretné, hogy tudjunk bánni a pénzzel is. Megtanít eligazodni a földi életben, és kincseket gyűjteni magunknak a mennybe. Mert ott van a szívünk is, ahol a kincsünk.
A tábor során a gyermekek megismerkedhetnek Jézus korának pénzügyi vonatkozásaival egy-egy történeten, példázaton keresztül. Játékos formában, élményszerűen történik mindez, miközben arra is példát kapnak, hogy a korosztályuknak megfelelő szinten szükségük van a pénzre, felelősen kell bánniuk vele. Programunk elsősorban 8-14 éves gyerekek számára készült, amikor már erősebb szám- és mennyiségfogalommal rendelkeznek.
A tábori program alapos exegézissel, történetmondást segítő mintával, kérdésekkel, énekajánlással, feladat- és játékötletekkel segíti a táborvezetők munkáját. A füzetben képes melléklet található, fénymásolható rajzokkal. Ajánljuk még ókori pénzeket bemutató kártyajátékunkat, ami a táborhoz készült, de önálló játékként adunk ki:
Tóthné Csömöri Andrea: Ezüstöm, aranyam… – kártyajátékok ókori pénzekkel
TÖRTÉNETEK
1. nap: Talentumok a pénztárcánkban és a lelkünkben – a talentumok példázata
2. nap: Az elengedett tartozás – a gonosz szolga
3. nap: Földi szabadítás, mennyei szabadság – az adópénz
4. nap: Még ha csak a drahma veszne el… – az elveszett drahma
5. nap: Az utolsó két fillérem is Neked adom, Atyám – az özvegyasszony két fillére
FELADATTÁR
● életjátékok, kreatív írás
● barkácsötletek, makettkészítés
● számolás, mérés, titkosírás
● társasjátékok
● akadályverseny