Leírás
Ami Kálvin teológiájára általában igaz, igaz a Szentháromság-tanára is. Nem osztjuk azt a véleményt, hogy Kálvin kezdettől fogva lezárt teológiai rendszerben gondolkozott volna, hiszen ennek saját, fentebb idézett véleménye is ellene mond. Írásainak elemzése során figyelemmel lehet kísérni azt, hogy Kálvin viták tüzében és a Szentírás egyre mélyebb megismerése alapján lépésről lépésre többet fogadott el az óegyházi zsinatok dogmáiból, mert ráébredt arra, hogy ezek bibliai alapon, hitvallásképpen fogalmazódtak meg. Kálvin azt a páli elvet követte, hogy „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (1Thessz 5,21). Csak azért pedig, mert az egyház tekintélye mögötte áll, nem bizonyos egy tan igazsága, de amikor kiderül, hogy az egész Szentírás áll mögötte, akkor igen. Kálvin számára így lett lépésről lépésre a Szentháromság-tan, a maga helyén, a reformált keresztyén egyház központi tanítása…