Leírás
Van egy mondás, miszerint a gyermekkor az élet legszebb időszaka. És ez így is lenne helyes. Ám Josh McDowell esetében sajnos nem így volt. Alkoholista farmer apja semmi szeretetet nem mutatott iránta, a családi gazdaság cselédjének tekintette. Éveken át számtalan súlyos bántalmazást kellett eltűrnie. Édesanyja ugyan szerette, de segíteni képtelen volt rajta. Olyan körülmények között, amelyektől minden gyermeket óvni kellene, Josh az Úrhoz kiáltott segítségért, de nem kapott választ. Így hát Josh úgy hitte, hogy az Isten nem hallgatta meg, vagy nem is létezik.
Hogyan győzhet le egy kisfiú ennyi csapást, és hogyan válhat belőle a világ egyik legnagyobb hatású evangelizátora? Josh McDowell bizonyságtétele erről szól. Szolgálata során most először teljes részletességében mesél arról a drámai lelki átalakulásról, melynek során végre szembenézett a múltjával, és mindent Isten kezébe helyezett. A szégyen, a gyász és a kétségbeesés legyőzésének és az igaz szeretet elfogadásának története ez. Az isteni kegyelem megnyilvánulásának története, mikor az élet a lehető legrosszabbat nyújtja, végül mégis teljes, mély és önszántunkból elfogadott hittel állunk talpra – töretlenül.