Leírás
Ez a könyv várja igényes olvasóit!
- Azokat, akik megjárták már az élet mélységeit, de nyitottak maradtak minden igazán emberire.
- Akik keresik a kapaszkodókat, de nemcsak maguk mellett, hanem maguk felett is.
- Akiknek fontos a tapasztalat, amit már megszereztek, de érteni is akarják, mi történt velük, hogy aztán egyre szabadabban élhessenek.
- Akik nemcsak hinni akarnak Istenben, hanem bízni is benne.
- Akikben van késztetés Isten felé, de az élménynél, találkozásnál többre vágynak.
- Akik a felnőtt ember érett hitére törekednek, amit talán sosem érünk el, de ami felé irányulhatunk tökéletlenül is.
- Akik önmagukat többnek tartják a vágyaiknál, hiányaiknál, szükségleteiknél, álmaiknál és sebeiknél, miközben másokra sem csak a boldogságuk vagy a céljaik eszközeként tekintenek.
A kötet igyekszik a lélektani ismereteket és a spirituális megfontolásokat egységben látni és bemutatni, főképp azoknak, akiknek fontos a pszichológiai tudás, miközben a hitük alapján kívánják alakítani az életüket.
A Természetes spiritualitás – Pál Ferenc egyik legjobb könyve – először 2011-ben jelent meg, de az utóbbi néhány évben már nem volt kapható. Sokak kívánságát meghallgatva tesszük új kiadásban elérhetővé mindazok számára, akik már régóta hiába keresték ezt a hiánypótló kötetet.