Leírás
Az utóbbi évek egyik legmegragadóbb történetét Deme Dávid nyugalmazott nagykanizsai evangélikus lelkésztől hallottam.
Gyülekezetükben szokás, hogy az úrvacsora kiszolgáltatásakor a kisgyermekek is az oltárhoz térdepelnek szüleikkel és a nagyobb testvérekkel együtt. A lelkész a kisgyermek fejére teszi a kezét, és megáldja őt ezzel a szöveggel: „Áldjon meg téged a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!”
Egy alkalommal, családi körben, a lelkész Dóri nevű ötéves unokájának kioldódott a cipőfűzője, s a kislány kérte: „Papi, légy szíves kösd be a fűzőmet!” Deme Dávid Papi letérdelt unokája elé, és kötni kezdte a pertlit. Hirtelen Dóri kis kezét érezte a fején, s a gyermek ünnepélyes hangját hallotta: „Áldjon meg téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek…”
Tudom, még a Mennyei Atya is mosolygósan tekintett a kicsi Dórira e szívből jövő fohász hallatán!
Jézus azt tanította, hogy a gyermek a tökéletes tanítvány. Azt mondta: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába.” (Mt 18,3)
Kertész Eszter – hitoktatókból, lelkészekből, hittanos gyermekek szüleiből álló alkotói csapatot szervezve maga köré – egy könyvre valót gyűjtött össze gyermekek őszinte megnyilvánulásaiból. Szavak és rajzok követik egymást ebben a kötetben. Mind a gondolkodáshoz kapcsolódó szavak, mind a papíron megjelenő rajzok egyenesen a gyermekek lelkéből fakadnak, tükrözve addig begyűjtött élettapasztalataikat.
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretnének nemcsak meghatódva, meghökkenve, de mosolyogva, sőt kacagva bepillantani a spontán gyermeki üzenetek titokzatos világába. Minden egyes kérdésfeltevés és egyénien megfogalmazott válasz közelebb visz bennünket gyermekeinknek a hithez, a gyökereinkhez, a Teremtővel és a világgal való eredeti, tiszta kapcsolatához és a magunk példamutató felelősségének építő vagy romboló lehetőségéhez.
Magam előtt látom a hajdani ötéves kicsi lány, Petra csillogó szemét, amint áhítattól csengő hangon énekli a „Fel nagy örömre! Ma született” kezdetű karácsonyi örömdalt. Odaadó lelkesedésében a két utolsó sort így énekelte: „Egyszemű pásztor, jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet!” -írja Döbrentey Ildikó.
